Bevezető beszélgetés
Apollodórosz elmondja barátainak, hogy a minap Glaukónnal találkozott, aki kérdezősködött nála Agathón egykori lakomájáról. Ezen a jelenlevők a szerelemről mondtak beszédeket.
Glaukón kérdésére elmondja, hogy ő maga nem vett részt ezen a lakomán, hiszen ez oly rég esett, amikor ő még gyermek volt.
Apollodórosz egy bizonyos Arisztodémosztól, Szókratész odaadó hívétől értesült az ott történtekről.
Apollodórosz kész most barátainak is elmondani, amit Arisztodémosztól is hallott és Glaukónnak már elmesélt. Kifejti, hogy szívesen mond és hallgat filozófiai beszédeket, minden egyéb foglaltságot azonban lenéz.
Rövid szóváltás után mesélni kezd.
Szókratész megérkezik Agathón lakomájára
Arisztodémosz találkozik az Agathón lakomáján induló Szókratésszal, aki őt is magával hívja.
Szókratész útközben lemarad, Arisztodémosz egyedül érkezik meg Agathónhoz, ahol szívesen fogadják.
Agathón egy szolgát küld Szókratész keresésére. Ez azzal a hírrel tér vissza, hogy Szókratész a szomszéd ház kapualjába húzódott és nem akar bejönni. Arisztodémosz megnyugtatja a meglepett Agathónt: Szókratésznak szokása, hogy néha félrehúzódik.
Vacsorához látnak. Megjelenik Szókratész, akinek Agathón a maga melletti helyet kínálja föl.
Erüximakhosz javaslata
Vacsora után, amikor ivásra kerül a sor, Pauszaniasz kezdeményezésére abban állapodnak meg, hogy mértékletesen fognak inni.
Erüximakhosz – Phaidrosz egy régebbi megjegyzésére hivatkozva – azt javasolja, mondjon mindenki beszédet Erósz dicsőítésére. Az első szónok Phaidrosz legyen, akitől az ötlet származik.
Phaidrosz beszéde
Erósz a legősibb istenek egyike. Nincsenek szülei, mint ez Hésziodosz, Akuszilaosz és Parmenidész műve alapján bizonyítható.
Ez az ősi isten a legnagyobb jótevőnk. Nincs ugyanis nagyobb jó, mint a derék férfiszerető a fölserdült fiú számára, és a szeretőnek egy fiúkedves. Erósz tudja kifejleszteni a rút dolgok fölötti szégyenkezést és a szép tettek iránti becsvágyat.
A szerető és kedvese egymás előtt szégyenkezik leginkább, ha szégyenletes helyzetbe kerül. Ha volna rá mód, hogy egy város vagy hadsereg szerelmesekből álljon, ezek kormányzásban és harcban mindenkin túltennének.
Egymásért meghalni egyedül a szerelmesek hajlandók.
A fiúkedves szeretetét szeretője iránt az istenek többre tartják, mint a szerető odaadását kedvese iránt. A szeretőben ugyanis isten lakozik.
Ezért mondom tehát, hogy Erósz a legősibb isten és leghatalmasabb segítsége az embereknek az erény és a boldogság megszerzésében.
Pauszaniasz beszéde
Nem jelöltük meg jelesen a feladatunkat, amikor egyszerűen Erósz dicsőítését határoztuk el. Erósz ugyanis nem egy van csupán. Ezért először megmondom, melyik az az Erósz, akit dicsérni akarunk, majd utána mondom el dicséretét.
Erósz nélkül nincs Aphrodité. Aphrodité azonban kettő van: az égi Aphroditénak Uránosz az apja, anyja pedig nincs, a közönséges Aphrodité meg Zeusz és Dioné leánya. Mindkét Aphroditénak 1-1 Erósz a segítőtársa.
Meg kell határoznunk, mi a szerepe az egyik és a másik istennek. Minden cselekedetünk olyan, hogy önmagában sem nem szép, sem nem rút. Ugyanígy Erósz is: nem minden esetben szép és dicséretreméltó, csupán ha a helyes szerelemre buzdít.
A közönséges Erósz hívei egyformán szeretik a nőket és a fiúkat. Szerelmesüknek inkább a testét szeretik, semmint a lelkét. A közönséges Erósznak megfelelő Aphrodité ugyanis fiatalabb (azaz féktelenebb), származása révén egyformán részes a női és férfi természetben.
A másik Erósz az égi istennőhöz tartozik, akiben csak férfitermészet van. Ő az idősebb, nincs benne féktelenség. Az őt követő szeretők nem a serdületlen fiúkat, hanem a serdülő gyermekifjakat szeretik, és képesek arra, hogy egész életüket együtt éljék le kedvesükkel. A serdületlen gyermekek iránti szerelmet törvényben kellene megtiltani, hiszen a gyermekek fejlődése bizonytalan: nem tudni, a bűnhöz vagy az erényhez jut-e el testük és lelkük. A közönséges szeretők rosszul szeretnek, s így rossz hírbe hozzák a szerelmet.
Más vidékeken másképp ítélik meg a fiúszerelmet. Éliszben és Boiótiában feltétlenül helyeslik, a barbárok feltétlenül elítélik ezt a szerelmet, ahogy a filozófiát és a testedzést is. E tevékenységek ugyanis a zsarnok hatalma ellen hatnak, ahogy ez Arisztogetión és Harmodiosz példája is mutatja. Ahol minden körülmények közt rútnak tartják a fiúszerelmet, ott ez a közvélemény alkotóinak hitványságából, az uralkodó hatalomvágyából és az alattvalók gyávaságából fakad; ahol minden körülmények között szépnek tartják, annak oka az emberek lelki tunyasága.
A mi felfogásunk szerint nyíltan kell szeretnünk, mégpedig a legderekabbakat. A szerető olyan dolgokat művelhet kedvese meghódítása érdekében, amiket ha más cél elérése végett tenne, közmegvetés lenne a része. E nézet alapján úgy vélhetnénk, felfogásunk feltétlenül elítéli az ilyen szerelmet.
E látszólagos ellentmondás oka a következő. Mint korábban említettem, önmagában semmi sem szép, sem nem rút, így a szerelem sem az. A mi szokásaink ezért próbatétel elé állítják a szerelmeseket.
A helyes szerelmi viszony ilyen: a szerető segítségére van kedvesének abban, hogy az erényes férfivá legyen, a fiúkedves pedig ennek fejében kedvére tesz a szeretőjének. Ha a fiú azt vélelmezi, hogy szeretője erényes ember, aki őt is erényessé neveli, de azután csalódik, hogy amaz hitvány és minden remény nélkül való, a fiú csalódása szép.
Az égi istennőhöz tartozó Erósz az erényen munkálkodik. A szerelem minden egyéb módja a földi istennőhöz tartozik.
Közjáték: Arisztophanésznak kellene beszélnie, de rájön a csuklás. Erüximakhosz tanácsot ad neki, hogyan állítsa el csuklását, és maga veszi át a szót.
Erüximakhosz beszéde
Pauszaniasz helyesen kezdte, de nem fejezte be kielégítő módon a beszédét: helyesen különböztetett meg kétféle Erószt, ám Erósz nemcsak az emberek lelkében van jelen, hanem minden dologban.
Ennek felismeréséhez az orvostudomány vezetett. A testek természetében is jelen van a kétféle Erósz: ami egészséges és ami beteg, különböző dolgokat szeret és kíván.
Ahogy a jó embernek kedvére tenni szép, a féktelennek kedvére tenni rút, ugyanúgy annak, ami a testben egészséges, szép dolog a kedvében járni, ám annak, ami beteg, rút dolog.
Az orvoslás: a test telítkezésre és üresedésre irányuló vágyaink tudománya. Az orvos feladata: 1. megkülönböztetni a testben a szép és a rút (az egészséges és a beteg) vágyait; 2. a beteg vágy helyébe az egészségest ültetni; 3. az egészséges vágyat létrehozni a testben, a beteget pedig kiűzni belőle.
Az orvosnak képesnek kell lennie arra, hogy a legnagyobb ellentéteket barátságban és szerelemben békítse össze. Ilyen ellentétek a hideg és a meleg, a száraz és a nedves.
Ahogy az orvoslást, úgy kormányozza ez az isten a testedzést, a földművelést és a zenét is.
Hérakleitosz is ezt akarja mondani, csak nem fejezi ki jól magát. Helytelen ugyanis azt állítani, hogy a harmónia ellentétes törekvésű, vagy egymással ellenkező elemekből áll és mégis harmónia. Talán azt akarta mondani, hogy a harmónia olyan alkotórészekből áll, amelyek eredetileg ellenkeztek egymással, de a zene művészete azután megegyezést hoz létre közöttük. Amíg ellenkezés van, nincs harmónia
A ritmus az egymással ellenkező gyorsból és lassúból, későbbi megbékélésükből született. Ahogy amott az orvostudomány, itt a zene teremti meg a megbékélést azáltal, hogy vágyat és egyetértést támaszt bennük egymás iránt. A zene ugyanis harmóniával és a ritmussal kapcsolatos vágyak tudománya.
A harmónia és a ritmus kialakulásában nem kétféle (hanem egyetlen) Erósz játszik szerepet. A ritmusnak és a harmóniának az emberek körében történő alkalmazásában – a zeneszerzésben és a zenei nevelésben – megint kétféle Erósz van jelen. Az égi Erószt óvni kell, a közönséges Erósszal óvatosan kell élni, hogy gyönyörűséget szerezzen, de ne vezessen féktelenségre. A kétféle Erósz megkülönböztetése az orvostudomány esetében így fest: az égi Erósz az orvoslásban, a közönséges a szakácsművészetben van jelen.
Minden dologban – emberiben és isteniben egyaránt – ügyelni kell a kétféle Erószra, mert ezek mindenütt jelen vannak. Az évszakok folyásában is: ha az említett elemek – hideg, meleg, nedves, száraz – mértéktudó vággyal vonzódnak egymáshoz, akkor jó esztendőt hoznak ránk, ám ha a féktelenség vezette Erósz lesz úrrá: az sok kárt okoz: dögvészt, betegségeket, jégesőt, stb. A csillagok mozgásában is Erósz nyilvánul meg.
Az áldozatok, vagyis mindazon tevékenységek, ahol istenek és emberek kerülnek kapcsolatba egymással, Erósz megóvása és gyógyítása körül forognak. Minden istentelenség a földi Erósz követéséből támad. Ezek gyógyítása a jóstudomány feladata.
Az égi Erósz, aki rajtunk is, az isteneken is uralkodik, a legnagyobb hatalom birtokosa. Ahhoz a boldogsághoz juttat bennünket, hogy egyetértésben és barátságban éljünk egymással és az istenekkel.
Arisztophanész beszéde
Másképp akarok beszélni, mint Erüximakhosz és Pauszaniasz. Az emberek nem fogták föl Erósz hatalmát, pedig az istenek között ő a legigazibb barátja az embernek, segítője és orvosa olyan bajokba, amelyekből kigyógyulni a legnagyobb boldogság.
Eredetileg három emberi nem volt: férfi, nő és androgün. Gömb alakú, 8 végtaggal, 2 nemiszervvel és 2 arccal rendelkező lény volt az ember. A három nem rendre a Napnak, a Földnek és a Holdnak felelt meg. Gömbölyű alakjuk is innen magyarázható.
Az istenekkel is ujjat húztak: megpróbáltak fölhágni az égbe és rájuk támadni. Ezért Zeusz kettévágta őket, hogy gyengébbek legyenek. Apollón kialakította az ember jelenlegi formáját.
A félbevágott ember két felét egymáshoz vonzotta a vágy: egymást átkarolva belepusztultak a semmittevésbe.
Zeusz megkönyörült rajtuk és nemi szervüket előre helyezte, hogy képesek legyenek egymással egyesülni. Férfi a nővel utód nemzése végett, férfi a férfival kielégülés szempontjából egyesül. Így jött létre a szerelmi vágy, amely ősi természetünket újra egyesíti és meggyógyítja.
Mindegyikünk egy embernek a másik félhez illeszthető fele. Az egykori androgünről lehasított férfiak a nőket szeretik. A teljes nőkről ill. a teljes férfiakról lehasított egyedek saját nemükhöz vonzódnak. A férfinemet kereső férfiak a legkiválóbbak. Bizonysága ennek, hogy ők azok, akik a közügyekkel foglalkoznak.
Amikor a maga másik felére rátalál valaki, mindkettejükben barátság, az összetartozás érzése és szerelem támad. Valójában nem a szerelmi élvezet miatt örvendenek az együttlétnek, hanem valami olyasmi miatt amit nem tudnak kifejezni.
Ha Héphaisztosz egy ilyen egymásra lelt párnak fölajánlaná, hogy egybeforrasztja őket, örömest beleegyeznének, hiszen mindenki erre vágyik: a kedvesével egyesülve és összeforrva kettőből eggyé válni. A teljességnek ezt a vágyát és keresését hívjuk Erósznak. Ezért Erósz az útmutatónk abban is, hogy féljük az isteneket, nehogy Zeusz újra félbevágjon bennünket. Dicsérnünk kell Erószt, mert visszavezet minket ősi természetünkhöz.
Közjáték: Szókratész hangot ad arra vonatkozó félelmének, hogy Agathón most következő szép beszéde után neki nem marad mondanivalója. Filozófiai beszélgetést akar kezdeni a drámaköltővel, de Phaidrosz ezt félbeszakítja.
Agathón beszéde
Az előttem szólók nem az istent dicsőítették, hanem azokról a jótéteményekről beszéltek, amelyeket az isten ad az embereknek. Valójában Erószt úgy illik dicsérni, hogy először róla magáról beszélünk, majd utána az adományairól.
Erósz a legboldogabb isten, mert ő a legszebb és a legjobb. Legszebb, mert a legfiatalabb. Gyűlöli az öregséget, a fiatalok között van, hiszen maga is fiatal. Igaz a mondás: Mindenki a magához hasonlót keresi.
Nem értek egyet Phaidrosszal abban, hogy Erósz öregebb volna Kronosznál és Iapetosznál. Az istenek régi dolgai, melyekről Héphaisztosz és Parmenidész beszél, Ananké és nem Erósz által történtek. Nem estek volna azok a régi erőszakos cselekedetek, ha Erósz közöttük lett volna.
Erósz nemcsak ifjú, de lágy is. Ennek bizonyítéka, hogy a leglágyabb helyeken tartózkodik: az istenek és emberek belsejében.
Nemcsak a legifjabb és leglágyabb, de hajlékony is. Ezért tud észrevétlenül besurranni a lelkekbe és távozni onnan.
Életét virágok közt tölti: ami nem terem virágot vagy más elhervadt, abban Erósz nem rak fészket.
Erényeiről is szólnunk kell. Igazságos, hiszen nem szenved el erőszakot és nem is cselekszik erőszakosan. Ami nem erőszakos, az önkéntes. Amiben pedig ketten önként egyeznek meg, az igazságos.
Mértékletes: a mértékletesség ugyanis abban áll, hogy uralkodunk a gyönyörökön. Erósznál egyetlen gyönyör sem erősebb. Vagyis gyengébbek, ha gyengébbek, akkor Erósz uralkodik rajtuk. Ha uralkodik rajtuk, akkor mértékletes.
Bátor: hatalmában tartja ugyanis Arészt, mégpedig Aphrodité szerelme által. Aki hatalmában tartja a másikat, erősebb annál. Aki erősebb a legbátrabbnál, az mindenkinél bátrabb kell, hogy legyen.
Bölcs: 1. Annyira bölcs költő, hogy másokat is azzá tesz. Mindenki költővé válik, akit Erósz megérint. Márpedig amit valaki nem birtokol és nem tud, átadni sem képes. 2. Az ő bölcsessége által terem és születik minden. 3. Akinek ő a tanítója, az tekintélyes és nagy hírű mesterré válik. Az istenek is tőle tanultak: Apollon a nyíllövést, orvoslást és jóslást Erósz késztetésére fedezte föl, Héphaisztosz a kovácsmesterséget, Athéné a szövést, Zeusz az istenek és emberek kormányzását. 4. Ezért jöttek rendbe az istenek dolgai is, mióta Erósz közéjük költözött. - Ő minden jó forrása.
Szókratész kifejezi kételyeit az eddig elhangzott dicsőítő beszédekkel kapcsolatban.
Én azt gondolom arról, amit dicsérünk, igazat kell mondanunk. De látom szerintetek a szép dicséretnek az a módja, hogy tárgyatokat legnagyszerűbb és legszebb tulajdonságokkal ruházzátok fel, akár megvannak ezek benne, akár nincsenek. Beszédeitek Erószt a lehető legszebbnek és legjobbnak mutatták – persze csak a tudatlanok, nem pedig a hozzáértők számára. Én így nem tudom őt dicsőíteni, de ha akarjátok elmondom róla az igazságot.
Szókratész és Agathón párbeszéde: annak dialektikai bizonyítása, hogy Erósz nem szép és nem jó
Erósz „valakinek/valaminek a szerelme”. (2) Ezt úgy kell érteni, hogy „valami iránti szerelem”.
(3) Erósz vágyakozik arra, „aminek ő a szerelme”, azaz vágyakozik szerelme tárgyára. (4) Aki valamire vágyakozik annak nincs a birtokában. (5) Ha valaki arra vágyakozik, aminek jelenleg birtokában van, az úgy értendő, hogy arra vágyik, javaival, adottságaival a jövőben is rendelkezzék. Azaz ő is olyasmire vágyakozik, ami jelenleg nem áll rendelkezésére.
Az (1) – (4) lépések összefoglalása. (7) Erósz a szépre vágyakozik. (8) Tehát híján van a szépnek, azaz nem lehet szép. (9) Ami szép, az jó is. (10) Tehát Erósz nem lehet jó.
Diotima tanítása
Erósz, mint közvetítő
Noha Erósz nem szép és jó, azt sem mondhatjuk róla, hogy rút és rossz volna. Az ilyen ellentétek között ugyanis mindig van egy közbülső. A bölcsesség és az ostobaság között például ott van közbül a helyes véleményalkotás.
Erósz nem isten, hiszen – mint láttuk – híjával van a boldogságnak és szépségnek. Ám ebből – előbbi gondolatmenetünk értelmében – nem következik, hogy halandónak kell lennie. Rósz közbül áll az istenek és halandók között: daimón, aki közvetít az istenek és a halandók világa között.
Erósz születése és természete
Erószt Porosz nemzette Peniának. Anyja természete szerint durva, elvadult, mezítlábas és hajléktalan, apja természete szerint heves, vakmerő, félelmetes vadász, találékony és a bölcsesség barátja. Meghal és újraéled, amit szerez, kifolyik a kezéből.
Erósz filozófus: középütt áll a bölcsesség és a tudatlanság között, vonzódik a bölcsességhez. A bölcs nem vonzódik a bölcsességhez, hiszen birtokában van. Az ostoba sem vonzódik hozzá, hiszen nem is sejti, hogy híjával van. Erósz az, aki szeret, nem akit szeretnek. (Azaz: Erósz nem a kedves, hanem a szerető.)
Erósz nem más, mint a jóra irányuló állandó vágy
Mire vágyik a szerelmes, amikor a szépre vágyik?0 – Hogy az övé legyen. - Mi lesz azzal, aki elnyerte a szépet? Erre a kérdésre könnyebb válaszolni, ha így tesszük föl: Mi lesz azzal, aki elnyerte a jót? - Boldog lesz. Ezen a ponton több kérdésnek nincs helye: értelmetlen volna azt kérdeznünk, miért akar valaki boldog lenni.
Minden ember arra vágyik, hogy a jó örökre az övé legyen. Kérdés, miért nem mondjuk akkor azt, hogy minden ember állandóan szerelmes. Azért nem mondjuk, mert az erósz egyik külön alakját szétválasztjuk és azt nevezzük az egésznek a nevéről Erósznak, a boldogság többi keresési módjára pedig más neveket alkalmazunk: pénzszerzés, testedzés, filozófia stb.
Összefoglalva: Erósz annak a vágya, hogy a jó mindig a miénk legyen.
Nemzés és szülés a szépben
Miféle tevékenység a szerelem? Szülés és nemzés a test vagy a lélek szépségében.
A foganás és nemzés isteni dolog: a halandó lényben ez a halhatatlan. Ám foganni és nemzeni a rútban nem, csak a szépben lehet.
Erósz nem a szép szerelme, hanem a szépségben való nemzés az, ami a halandóban halhatatlan, ezért Erósz a halhatatlanság vágya is. A halandó élőlényekben a halhatatlanság úgy valósul meg, hogy létrehozzák önmaguk mását.
Halhatatlan sarjak
A becsvágyó emberek úgy kívánják biztosítani halhatatlanságukat, hogy halhatatlan dicsőségre, erényük halhatatlan emlékezetére tesznek szert.
Akik testükben termékenyek, azok inkább a nők felé fordulnak és gyermeknemzéssel szereznek halhatatlanságot maguknak.
A lelkükben termékenyek filozófiai műveket, költői műalkotásokat és törvényeket hoznak létre. Az ilyen ember egy derék férfiba hinti lelki terménységének magvát, és közösen hozzák létre halhatatlan gyermekeiket. Ilyen ember volt Homérosz, Hésziodosz, Lükurgosz és Szolón is.
A szépség megismerésének fokozatai
Aki helyesen akar ezen az úton haladni, annak már korán a szép testek felé kell fordulnia. (1) Először egyetlen testet szeret meg, (2) majd észreveszi, hogy milyen szép testben ugyanaz a szépség lakozik. Ekkor már a lélek szépségére vágyik. (3) Ez arra készteti, hogy a cselekedetekben és a törvényekben meglássa a szépet. (4) A cselekedetek után a tudományok felé fordul és észreveszi azok szépségét. Ekkor filozófiával kezd foglalkozni. (5) Itt megpillant egy egyetlen tudományt, annak a szépségnek a tudományát, amelyről most szólni fogok.
Ez magának a szépnek a tudománya. Aki ezt a szépet szemléli, az a valóságot szemléli, s ezért egyedül neki sikerül valódi erényeket világra hoznia. Az ilyen ember nyeri el az istenek szeretetét és - amennyire ez ember számára lehetséges – a halhatatlanságot.
Alkibiadész érkezése
Megérkezik a részeg Alkibiadész és megkoszorúzza Agathónt.
Alkibiadész észreveszi, hogy Szókratész is jelen van, mégpedig éppen Agathón mellett foglal helyet. Hangot ad féltékenységének, Szókratész Agathón védelmét kéri. Végül Alkibiadész Szókratészt is megkoszorúzza.
Erüximakhosz felszólítja Alkibiadészt, mondjon ő is beszédet Erósz dicséretére. Alkibiadész azonban azt válaszolja, Szókratész dicséretét fogja elmondani.
Alkibiadész beszéde
Szókratész azokhoz a szilén-szobrokhoz hasonlatos, amelyek a belsejükben istenképet rejtenek. Hasonlatos továbbá Marszüaszhoz, aki zenéjével mindenkit elbűvölt. Szókratész hangszer nélkül, puszta beszéddel ér el ilyen hatást. Ha átengedném fülemet az ő beszédének, fölkavarodna a lelkem és nem tudnék ellenállni neki. Menekülök előle, mert szavai hallatán elfog a szégyenkezés.
Alkibiadész elmeséli, hogyan próbálta szerelemre csábítani Szókratészt, aki ellenállt neki.
Szókratész beszédei is a szétnyitható szilénekhez hasonlóak: látszólag igénytelen szavai mélyén csodálatos értelem rejlik.
Szókratész úgy viselkedik az ifjakkal, mintha ő maga volna a szeretett ifjú. Alkibiadész inti Agathónt, nehogy ő is lépre menjen.
A lakoma vége
Szókratész visszavág: Alkibiadész azért beszélt így, hogy elhódítsa tőle Agathónt. Agathón és Alkibiadész szóváltása.
Zajos társaság érkezik, Erüximakhosz, Phaidrosz és még néhányan távoznak. Hajnaltájt már csak Agathón, Arisztophanész és Szókratész van ébren, aki arról igyekszik meggyőzni a másik kettőt, hogy a tragédiaírás művésze egyben a komédiaíró is. Végül Agathón és Arisztophanész is elalszik, Szókratész pedig elmegy a Lükeiónba és úgy tölti napját, mint máskor.
