Minden fiatal boldognak képzeli el a saját házasságát. A mesék is így mondják: „Boldogan éltek, amíg meg nem haltak.” Valóban így lesz? Sajnos sokszor nem. Ha elolvasnánk a házassági perek jegyzőkönyveit, látnánk, azok mennyi gyűlöletről és keserűségről tanúskodnak. Akik együtt tervezték közös jövőjüket, később egymást vádolják tönkrement a boldogságukért.
A magyar társadalomban a család tradicionálisan fontos helyet foglalt el. Az elmúlt évtizedek szociológiai és demográfiai vizsgálatai bizonyították, hogy az emberek számára a család fontosabb, mint az élet egyéb területei (munka, szabadidő, egyéb társas kapcsolatok stb.). Ez nemcsak azok esetében volt így, akik éppen házasságban, családban éltek, hanem azok esetében is, akiknek családi állapota egyedülálló volt. A család fogalmához általában pozitív jelentés tapadt, a házasokat általában másoknál boldogabbnak tartották az emberek. A szűkebb család fogalma szorosan összekapcsolódott a házassággal és a gyermekneveléssel. Úgy tűnik, az emberek számára az ideál szintjén a család házasságban élő és egy-két gyereket nevelő párban testesült meg.
A közvélemény-kutatók gyakran felteszik a kérdést, hogy házassági vagy élettársi együttélés, „szingli” lét, vagy családi élet a kedvezőbb?
Napjainkban a KSH legfrissebb adatai szerint Magyarországon többen élnek házasságon kívüli kapcsolatban, mint az egyház által összekötve. Fokozatosan emelkedik azok aránya, akik a tartós párkapcsolati együttélést későbbre halasztják, s hosszú évekig teljesen szabad életformát követnek.
Általános megállapítás, hogy olyanok, akik megfelelő jövedelemmel rendelkeznek nem vágynak családra, gyerekre. A harmincas éveiket élő nők és férfiak szívesen élnek a szüleikkel, jövedelmük akár van, akár nincs. A szülőkön élősködő harmincasok problémája világjelenség. Ezek után azt a következtetést vonhatjuk le, hogy a család, a házasság általánosan pozitív megítélése napjainkban változóban van. Emellett, a család, mint társadalmi intézmény számos válsággal is küzd. A válságjelenségek megnyilvánulnak olyan tényekben, hogy egyre kevesebb a hagyományos, ideálisnak tekintett családmodellben élők aránya, hiszen csökken a házasságkötések száma; változatlanul magas arányú a válás; a csökkenő termékenység mellett egyre több gyermek születik házasságon kívül. Emellett a családi élet válságával minden bizonnyal szorosan összefüggenek olyan jelenségek is, mint az alkoholisták, a különféle pszichiátriai betegségben szenvedők, a veszélyeztetett gyerekek vagy az öngyilkosok magas száma.
Magyarország népessége családi állapot szerint 1949-1995 között
férfiak
. | nőtlen | házas | özvegy | elvált | összesen |
1949 | 30,6 | 64,6 | 3,9 | 0,9 | 100,0 |
1970 | 24,7 | 69,9 | 3,2 | 2,2 | 100,0 |
1980 | 22,0 | 70,8 | 3,5 | 3,7 | 100,0 |
1990 | 25,1 | 64,6 | 3,9 | 6,4 | 100,0 |
1995 | 29,1 | 60,0 | 3,9 | 7,0 | 100,0 |
nők
. | hajadon | házas | özvegy | elvált | összesen |
1949 | 22,7 | 59,1 | 16,6 | 1,6 | 100,0 |
1970 | 17,2 | 63,8 | 15,2 | 3,8 | 100,0 |
1980 | 13,8 | 64,3 | 16,3 | 5,6 | 100,0 |
1990 | 15,9 | 58,1 | 17,8 | 8,2 | 100,0 |
1995 | 19,2 | 53,7 | 18,1 | 9,0 | 100,0 |
Forrás: Klinger (1996)
A táblázat adatai rávilágítanak a házasság, illetve a házas családi állapot fontosságának változására az elmúlt 50 év során. A 15 éves és idősebb népesség körében a nőtlenek és hajadonok aránya a legmagasabb 1949-ben és 1995-ben volt (30,6% és 29,1% a férfiak és 22,7% és 19,2% a nők esetében). A nőtlenek és hajadonok magas aránya a 40-es évek végén részben az előző évtizedek házasodási szokásaiból, részben a II. világháború miatt elhalasztott házasságkötésekből következik. A 90-es évek közepén a nőtlenek és hajadonok emelkedő száma a házasodáshoz fűződő megváltozott viszonnyal magyarázható. Az özvegyek aránya a férfiak esetében az egész időszak alatt lényegében nem változott (3,5% körül volt), a nők esetében 1949-ben elért egy csúcsot (16,6%) a háború hatására, majd a 70-es évek közepétől a férfiak halálozási adatainak romlásával emelkedni kezdett. Így ma nagyjából minden hatodik 15 éves és idősebb nő özvegy családi állapotú. Az elvált férfiak aránya hétszeresére, a nőké 5 és félszeresére nőtt 1949 óta, ami világosan utal a válás elterjedtségére, illetve társadalmi elfogadottságának növekedésére.
A házasságban élők aránya az 1960 és 1980 közé eső húsz éves időtartamban volt kiemelkedően magas. A férfiak esetében ekkor tapasztalható 70% körüli és a nők esetében a 64% körüli házas arány arra utal, hogy a közvélemény szemében ezekben az évtizedekben a fiatal felnőttek számára a házasság volt a normálisnak tekintett családi állapot.
Összegezve levonhatjuk a következtetést, hogy Magyarországon fokozatosan átalakult a házasságról, családról való megítélés. A házasság, ami tradicionálisan elterjedt és magasra értékelt együttélési forma volt, érezhetően veszített népszerűségéből. A házasodási életkor feljebb tolódott, tehát a fiatalok jelentős része az előző évtizedekhez képest halasztja házasságkötést. A fiatalok egy része így tovább marad gyerek státuszban a szülői házban, más részük viszont az élettársi viszonyt választja a házasság helyett. A házasságkötés nélküli együttélés napjainkban a fiatalok egy részének elterjedt együttélési formájává kezd válni.
A válások száma a ’90-es években nem növekedett, de a házasságkötések számának csökkenése miatt az ezer házasságkötésre jutó válások száma folyamatosan nő. Vélemények szerint megfigyelhetjük a házasság egyes értékeinek, fontosságának megkérdőjelezését, az élettársi viszony és a válás elfogadottságát. Ezek a folyamatok nem napjainkban kezdődtek, hanem többségük már a nyolcvanas években.
Forrás:
Hitünk és életünk
Tóth Olga:
