HTML

A női emancipáció

2009.01.31. 12:16 susmy

A két világháború között Európában lelassult a népességnövekedés üteme, de nőtt az átlagéletkor. A második ipari forradalom kibontakozásával a tudományos és a technikai fejlődés új vívmányai (mozi, rádió, polgári légi közlekedés, javult az orvosi ellátás, nagy távolságok áthidalása stb.)egyre szélesebb körben terjedtek el. Ez átalakította a hétköznapokat és a politikát is.

Ezek a civilizációs vívmányok elsősorban a városban élő emberek életét érintették. A hatalmas technikai fejlődés révén az átlagember több információhoz jutott és a nők is megkapták választójogukat.

Ezzel a joggal együtt a nők szerepe is nőtt a társadalomban. Alkalmazták a nőket gyári munkásként és irodákban is. 1928-tól már az olimpián is részt vehettek, miután 1921-ben Monte Carlo-ban megszerveztek egy női olimpiát tiltakozásul, hogy a nők a „rendes” olimpiai játékokon nem vehettek részt (pl.: 1920-ban az amszterdami olimpián). A középiskolák kapui megnyíltak a lányok előtt és az egyetemi oktatás is elérhető távolságba került. Az első világháború után a nő életének fő helyszíne immár nem az otthon és a háztartás volt, hanem a munkahely és a társaság.

A női választójogot legkorábban Finnországban adták meg 1906-ban (ekkor kapták meg a férfiak is). Magyarországon 1918-tól vezették be a női és férfi választójogot, a Károlyi kormány idején. Legkésőbb Romániában, Olaszországban és Franciaországban kapták meg a választójogot a nők (1946-ban). Ezekben az országokban a férfiak már az 1840-es és 1910-es években szavazhattak a választásokon. Magyarországon, Oroszországban és Lengyelországban egységesen 1918-tól szavazhattak mind a férfiak, mind a nők. Csehszlovákiában már 1920-ban megadták a választási jogot a férfiaknak és a nőknek is egyaránt.

A választójog Magyarországon csak a dolgozó embereknek járt. Választhatók és választó lehetett - nemre való tekintet nélkül - az, aki betöltötte tizennyolcadik életévét és a társadalomra hasznos munkából élt, mint a munkások vagy alkalmazottak stb. vagy olyan háztartási munkával foglalkoznak, amely az előbb említett munkásoknak, alkalmazottaknak stb. a munkáját lehetővé teszi.

Szólj hozzá!

A vallás szerepe a mai társadalomban

2009.01.31. 12:16 susmy

A vallásos világ, Isten hitében, egységet alkot. Minden vallás (így a keresztény vallás is) önmagában egy és oszthatatlan. S hogy hány vallás létezik a világban nehéz megmondani. Általánosan öt világvallásról szokás beszélni: Buddhizmus, kínai univerzizmus, kereszténység, iszlám és a zsidó hit. Azokat a vallásokat tekintjük világvallásnak, amelyek missziós célt töltenek be a világon.

A magyarság domináns vallásának tekinti a kereszténységet, ugyanakkor minden állampolgára számára alapvető emberi jogként megadja saját vallása gyakorlásának szabad megválasztási és gyakorlási jogát, valamint biztosítja a vallásgyakorlás feltételeit.

A 2001-es magyar népszámlálás adatai szerint 5,290 millió római katolikus, 1,623 millió református, 305 ezer evangélikus, 13 ezer izraelita, 396 ezer más, 1,483 millió felekezet nélküli, 18 ezer baptista, 269 ezer görög katolikus, 112 ezer a más felekezethez tartozó, 1,035 millió ember nem kívánt a kérdésre válaszolni vallását illetően. 70 ezer megkérdezett esetében nem érkezett értékelhető válasz. Ezeket az adatokat az interneten is megjelenítette a Központi Statisztikai Hivatal.
Az 1949 és 2000 közötti időből nem állnak rendelkezésre népszámlálási adatok a népesség felekezeti hovatartozásáról. Az alábbi adatok egy szűkebb körű felmérés adatait mutatják.

 

Vallás

1930

1949

1992

1998

2001

Római katolikus

67,1%

70,5%

67,8%

57,8%

51,9%

Református

20,9%

21,9%

20,9%

17,7%

15,9%

Evangélikus

6,1%

5,2%

4,2%

3,9%

3,0%

Görög katolikus

       

2,6%

Baptista

       

0,18%

Ortodox

       

0,16%

Izraelita

5,1%

1,5%

 

0,20%

0,13%

Felekezeten kívüli

 

0,1%

4,8%

18,5%

14,5%

Egyéb és ismeretlen

0,7%

0,7%

2,2%

1,90%

0,94%

Nem válaszolt

       

10,1%

 

A táblázatban összefoglaltak alapján megfigyelhető, hogy hazánkban, az 1900-as években római katolikus vallású hívők voltak a legtöbben, de számuk 2001-re jelentősen lecsökkent. A római katolicizmus „fénykorát” Magyarországon 1900-as évek második felében – egészen a ’90-es évekig – élte. A római katolikusokat követték a reformátusok, akik 1930-ban az ország vallásos embereinek a 20,9%-át tették ki, míg 2001-ben már csak 15,9%-át alkották. Számuk ’49-ben még nőt, de ’98-tól jelentősen csökkent.

Az adatokból kiderül az is, hogy az évek elteltével, a világ folyamatos átalakulásával egyre több vallás jelenik meg, főként a kétezres években. 1998-ig mindössze négy konkrét vallást tartottak számon az országban: a római katolikust, a reformátust, az evangélikust, és az izraelitát. A többi ember vagy felekezeten kívüli volt vagy egyéb, ismeretlen vallási közösséghez tartozott. A valláson kívüli emberek 1998-ban voltak a legtöbben (18,5%), lekörözve a reformátusokat is.

Magyarország lakossága csaknem 260 féle egyházhoz, felekezethez, vallási szervezethez, közösségekhez sorolja magát. A népesség közel 55%-a, a vallásos emberek csaknem háromnegyede a katolikus egyházhoz tartozik. Közülük 5,3 millió a római katolikusok száma, a görög katolikusoké megközelíti a 269 ezret. Viszont közel másfél millióan nem tartoznak egyetlen valláshoz sem Magyarországon.

Az adatokat végignézve levonhatjuk a következtetést, hogy Magyarországon nem jelent különösebb problémát a vallási pluralizmus (többelvűség).

Források:

Wikipédia; Vallási Pluralizmus; Központi Statisztikai Hivatal

Szólj hozzá!

A család szerepe a társadalomban

2009.01.31. 12:15 susmy

Minden fiatal boldognak képzeli el a saját házasságát. A mesék is így mondják: „Boldogan éltek, amíg meg nem haltak.” Valóban így lesz? Sajnos sokszor nem. Ha elolvasnánk a házassági perek jegyzőkönyveit, látnánk, azok mennyi gyűlöletről és keserűségről tanúskodnak. Akik együtt tervezték közös jövőjüket, később egymást vádolják tönkrement a boldogságukért.

A magyar társadalomban a család tradicionálisan fontos helyet foglalt el. Az elmúlt évtizedek szociológiai és demográfiai vizsgálatai bizonyították, hogy az emberek számára a család fontosabb, mint az élet egyéb területei (munka, szabadidő, egyéb társas kapcsolatok stb.). Ez nemcsak azok esetében volt így, akik éppen házasságban, családban éltek, hanem azok esetében is, akiknek családi állapota egyedülálló volt. A család fogalmához általában pozitív jelentés tapadt, a házasokat általában másoknál boldogabbnak tartották az emberek. A szűkebb család fogalma szorosan összekapcsolódott a házassággal és a gyermekneveléssel. Úgy tűnik, az emberek számára az ideál szintjén a család házasságban élő és egy-két gyereket nevelő párban testesült meg.

A közvélemény-kutatók gyakran felteszik a kérdést, hogy házassági vagy élettársi együttélés, „szingli” lét, vagy családi élet a kedvezőbb?

Napjainkban a KSH legfrissebb adatai szerint Magyarországon többen élnek házasságon kívüli kapcsolatban, mint az egyház által összekötve. Fokozatosan emelkedik azok aránya, akik a tartós párkapcsolati együttélést későbbre halasztják, s hosszú évekig teljesen szabad életformát követnek.

Általános megállapítás, hogy olyanok, akik megfelelő jövedelemmel rendelkeznek nem vágynak családra, gyerekre. A harmincas éveiket élő nők és férfiak szívesen élnek a szüleikkel, jövedelmük akár van, akár nincs. A szülőkön élősködő harmincasok problémája világjelenség. Ezek után azt a következtetést vonhatjuk le, hogy a család, a házasság általánosan pozitív megítélése napjainkban változóban van. Emellett, a család, mint társadalmi intézmény számos válsággal is küzd. A válságjelenségek megnyilvánulnak olyan tényekben, hogy egyre kevesebb a hagyományos, ideálisnak tekintett családmodellben élők aránya, hiszen csökken a házasságkötések száma; változatlanul magas arányú a válás; a csökkenő termékenység mellett egyre több gyermek születik házasságon kívül. Emellett a családi élet válságával minden bizonnyal szorosan összefüggenek olyan jelenségek is, mint az alkoholisták, a különféle pszichiátriai betegségben szenvedők, a veszélyeztetett gyerekek vagy az öngyilkosok magas száma.

Magyarország népessége családi állapot szerint 1949-1995 között

férfiak

.

nőtlen

házas 

özvegy 

elvált

összesen

1949 

30,6

64,6 

3,9 

0,9

100,0

1970

24,7

69,9 

3,2 

2,2 

100,0

1980 

22,0 

70,8 

3,5 

3,7

100,0

1990 

25,1 

64,6 

3,9 

6,4 

100,0

1995 

29,1 

60,0 

3,9 

7,0 

100,0

 

nők

.

hajadon

házas

özvegy

elvált 

összesen

1949 

22,7 

59,1 

16,6 

1,6

100,0

1970 

17,2

63,8 

15,2 

3,8 

100,0

1980

13,8 

64,3 

16,3 

5,6 

100,0

1990 

15,9 

58,1 

17,8 

8,2 

100,0

1995 

19,2 

53,7 

18,1

9,0 

100,0

Forrás: Klinger (1996)

 

A táblázat adatai rávilágítanak a házasság, illetve a házas családi állapot fontosságának változására az elmúlt 50 év során. A 15 éves és idősebb népesség körében a nőtlenek és hajadonok aránya a legmagasabb 1949-ben és 1995-ben volt (30,6% és 29,1% a férfiak és 22,7% és 19,2% a nők esetében). A nőtlenek és hajadonok magas aránya a 40-es évek végén részben az előző évtizedek házasodási szokásaiból, részben a II. világháború miatt elhalasztott házasságkötésekből következik. A 90-es évek közepén a nőtlenek és hajadonok emelkedő száma a házasodáshoz fűződő megváltozott viszonnyal magyarázható. Az özvegyek aránya a férfiak esetében az egész időszak alatt lényegében nem változott (3,5% körül volt), a nők esetében 1949-ben elért egy csúcsot (16,6%) a háború hatására, majd a 70-es évek közepétől a férfiak halálozási adatainak romlásával emelkedni kezdett. Így ma nagyjából minden hatodik 15 éves és idősebb nő özvegy családi állapotú. Az elvált férfiak aránya hétszeresére, a nőké 5 és félszeresére nőtt 1949 óta, ami világosan utal a válás elterjedtségére, illetve társadalmi elfogadottságának növekedésére.

A házasságban élők aránya az 1960 és 1980 közé eső húsz éves időtartamban volt kiemelkedően magas. A férfiak esetében ekkor tapasztalható 70% körüli és a nők esetében a 64% körüli házas arány arra utal, hogy a közvélemény szemében ezekben az évtizedekben a fiatal felnőttek számára a házasság volt a normálisnak tekintett családi állapot.

Összegezve levonhatjuk a következtetést, hogy Magyarországon fokozatosan átalakult a házasságról, családról való megítélés. A házasság, ami tradicionálisan elterjedt és magasra értékelt együttélési forma volt, érezhetően veszített népszerűségéből. A házasodási életkor feljebb tolódott, tehát a fiatalok jelentős része az előző évtizedekhez képest halasztja házasságkötést. A fiatalok egy része így tovább marad gyerek státuszban a szülői házban, más részük viszont az élettársi viszonyt választja a házasság helyett. A házasságkötés nélküli együttélés napjainkban a fiatalok egy részének elterjedt együttélési formájává kezd válni.

A válások száma a ’90-es években nem növekedett, de a házasságkötések számának csökkenése miatt az ezer házasságkötésre jutó válások száma folyamatosan nő. Vélemények szerint megfigyelhetjük a házasság egyes értékeinek, fontosságának megkérdőjelezését, az élettársi viszony és a válás elfogadottságát. Ezek a folyamatok nem napjainkban kezdődtek, hanem többségük már a nyolcvanas években.

 

 

 

Forrás:
Hitünk és életünk
Tóth Olga:

Szólj hozzá!

Bertold Brecht

2008.11.11. 17:38 susmy

Élete és munkássága

Bertolt (Eugen Berthold Friedrich) Brecht a bajorországi Augsburg városában született. Gazdag polgári családból származott, apja egy papírgyár főrészvényese és igazgatója volt, így fia számára biztosítani tudta a kitűnő nevelést. Brecht már gyerekkorában is szívesen verselt, első kötete tizenhat éves korában jelent meg. Okos, de nyughatatlan természet volt, hiszen a tanulás érdekelte, de az iskolai fegyelem korlátait már nem bírta elviselni. Miután sikerült átvészelnie a reálgimnáziumot, 1917-ben a müncheni orvosi egyetemen folytatta tanulmányait. A háború végén behívták katonának, s orvostanhallgatóként egy katonakórházban szolgált.

Első drámáját, a Baalt, mely még magán viseli a kor expresszionista stílusjegyeit, 1918-ban írta. Egy évvel később kapcsolatba került a baloldallal és belépett a Független Szociáldemokrata Pártba. Ebben az évben írta a Dobszó az éjszakában című szatirikus színművét a háborúból hazatért katonákról, mellyel jelentős sikert ért el. 1921-ben abbahagyta egyetemi tanulmányait és Otto Falkenberg müncheni kamaraszínházánál lett dramaturg. Emellett dolgozott Max Reinhart és Erwin Piscator színházában is. Egy évvel később feleségül vette Marianne Zoff színésznőt, akitől később elvált és 1928-ban Helene Weigel színésznővel házasodott össze, akivel élete végéig együtt élt.

A világhírnevet az 1928-ban bemutatott Koldusopera című zenés dráma hozta meg számára, melynek zenéjét Kurt Weill szerezte. 1927-től egyre komolyabban kezdett érdeklődni a marxizmus iránt. Karl Marx A tőke című művének elolvasása után még egy marxista szemináriumot is elvégzett. Kommunistának vallotta magát és művészetét is a proletáriátus szolgálatába kívánta állítani.

Brecht-ház Berlinben

Brecht-ház Berlinben

Brecht és Weill együttműködésének legsikeresebb darabja a Lipcsében 1930-ban, majd Berlinben 1931-ben bemutatott náciellenes musical, a Mahagonny városának tündöklése és bukása. 1930–1933 között Brecht Berlinben élt, és tandrámáinak gyűjteményén, illetve az epikus színház elméletének megfogalmazásán dolgozott.

Miután 1933-ban Hitler hatalomra jutott, először Ausztriába, majd Svájcba, Dániába, Finnországba, Svédországba, végül az Egyesült Államokba emigrált. Hazájában írásait és darabjait betiltották. Az emigrációban is folyamatosan írta náciellenes drámáit, melyek közül a legkiemelkedőbb a Rettegés és ínség a Harmadik Birodalomban (1935–38) és az Állítsátok meg Arturo Uit (1941). 1939-ben Finnországban Hella Wuolijoki finn írónőnél vendégeskedett, majd családjával együtt a Szovjetunión keresztül az Egyesült Államokba utazott, ahol Santa Monicában telepedett le. Megpróbált Hollywoodnak is dolgozni, de nem járt sikerrel.

Legjelentősebb drámáit azonban a háború ideje alatt írta. A Galilei élete (1939) című tandrámában a tudósok felelősségét vetette fel. A Kurázsi mama és gyermekei (1939) című, a 30 éves háború idején játszódó történelmi drámájában azt bizonyítja, hogy a háborúkon valójában senki nem nyerhet. A szecsuáni jólélek (1940) című drámájának hősnője, a segítőkész Sen Te vagyonhoz jut, kapitalista lesz, és rá kell jönnie, hogy ha jót akar cselekedni, akkor ahhoz kíméletlennek is kell lennie. A kaukázusi krétakör című drámájában, mely nem sokkal a háború vége előtt, 1945-ben készült el, az anyaságért vetélkedő két asszony bibliai történetét dolgozta fel.

Brechtet 1947-ben Amerika-ellenes tevékenységgel vádolták, ezért visszatért Európába, feleségével előbb Zürichben töltöttek egy évet, majd 1949-ben az NDK-ban, Kelet-Berlinben telepedtek le.

Brecht a Berliner Ensemble előtt1949-ben Berlinben megalapította saját színházát, a Berliner Ensemble-t, melyet feleségével együtt vezetett. A színház igazgatása és rendezése mellett megírta a Kis organon a színház számára (1949) című átfogó színházelméleti tanulmányát, átdolgozást készített Jakob Michael Reinhold Lenz (1751–1792) A házitanítójából (magyarul: A nevelő úr, 1950), Shakespeare Coriolanusából (1951), Goethe Ős-Faustjából (1952), Molière Don Juanjából (1954), egyébként pedig inkább már csak szatirikus politikai verseket írt.

1953-ban Brecht a Pen Club elnöke lett, melyet az NDK kormánya az ország politikai elismeréseként igyekezett beállítani, a kommunista hatóságok ugyanakkor egyre kevésbé tűrték Brechtnek a sztálinista hatalommal szemben is örökké dacoló magatartását.

Brecht 1956. augusztus 14-én halt meg Berlinben.

Színházelméleti munkássága

Brecht nagy hatású színházelméleti munkásságának középpontjában az epikus színház eszménye áll. Az epikus színház törekvése, hogy a néző érzelmi bevonódásának, a szereplőkkel való azonosulásának helyébe a racionális önvizsgálatot, a színpadi történésekre való kritikus reagálást állítsa.

E célok érdekében Brecht elidegenítő effektusoknak (Verfremdungseffekt) nevezett dramaturgiai és színpadi eszközöket alkalmaz, melyek ráébresztik a nézőt, hogy amit lát, az csupán a valóság reprezentációja, nem maga a valóság. Ilyen eszközök a közönség közvetlen megszólítása, a dalbetétek ('song'-ok) alkalmazása, a helyszín és a jelenetek tartalmának jelzésére szolgáló feliratok stb.


 


 

A színház drámai formája

A színház epikus formája

A színpad megtestesít egy folyamatot

A színpad elmond egy folyamatot

a nézőt bevonja egy aktusba, és feléli aktivitását

a nézőt szemlélőjévé teszi, de felébreszti aktivitását

érzelmekre indítja, élményeket közvetít neki

döntéseket kényszerít ki belőle, ismereteket közvetít neki

belehelyezi egy cselekménybe, szuggesztióval dolgozik, az érzések érzések maradnak

szembehelyezi a cselekménnyel, érvekkel dolgozik, az érzések megismeréssé válnak

az embert ismertnek és változatlannak tételezi fel

a változó és változtató ember a vizsgálat tárgya

a jelenetek egyenes vonalban haladnak, egymásért vannak, a figyelem tárgya a dolgok kimenetele

a jelenetek egymásutánja nem lineáris, a jelenetek önmagukért vannak, a figyelem tárgya a dolgok menete

a színház tárgya a világ, ahogy van, és az ember, ahogy cselekednie kellene

a színház tárgya a világ, ahogy alakul, és az ember, ahogy cselekednie kell

középpontjában az ember ösztönei állnak; a tudat határozza meg a létet

középpontjában az ember indítékai állnak; a társadalmi lét határozza meg a tudatot

(Brecht: Színházi tanulmányok, 1936)

Brecht színházelmélete nagy hatással volt a modern színházi törekvésekre, innovációi azonban – paradox módon – a színházi köznyelv részévé váltak.

Drámái

Mivel Brecht drámái közül több is csak jóval a megírását követően (némelyikük pedig csak a szerző halálát követően) került bemutatásra, az alábbiakban a cím után egyes pontokon zárójelben először a megírás, majd a bemutatás dátuma szerepel.

Drámai "zsengék"

  • A koldus, vagy a halott kutya (Der Bettler oder Der tote Hund)

  • Ördögűzés (Er treibt einen Teufel aus)

  • Lux in tenebris

  • A halászzsákmány (Der Fischzug)

  • Kispolgári nász (Die Kleinbürgerhochzeit)

Érett drámák

  • Baal (1918/1926)

  • Dobszó az éjszakában (Trommeln in der Nacht, 1918–20)

  • A városok sűrűjében (Im Dickicht der Städte, 1921–23)

  • Egy fő az egy fő (Mann ist Mann, 1924–25)

  • Koldusopera /Háromgarasos opera (Dreigroschenoper, 1928)

  • Mahagonny városának tündöklése és bukása (Aufstieg und Fall der Stadt Mahagonny, 1928–29/1930)

  • Aki igent mond (Der Jasager, 1929)

  • A vágóhidak Szent Johannája (Die heilige Johanna der Schlachthöfe, 1929/1959)

  • Aki nemet mond (Der Neinsager, 1930)

  • A rendszabály (Die Maßnahme, 1930)

  • Az anya (Die Mutter, 1930/1932)

  • A kivétel és a szabály (Die Ausnahme und die Regel, 1930–31/1936)

  • Badeni tandráma a beleegyezésről (Das Badener Lehrstück vom Einverständnis, 1930)

  • A hét főbűn (Die sieben Todsünden, 1933)

  • A gömbfejűek és a csúcsfejűek (Die Rundköpfe und die Spitzköpfe, 1931–36)

  • Rettegés és ínség a Harmadik Birodalomban (Furcht und Elend des Dritten Reiches, 1935–38)

  • Carrar asszony puskái (Die Gewehre der Frau Carrar, 1937)

  • Kurázsi mama és gyermekei (Mutter Courage und ihre Kinder, 1939/1941)

  • Lucullus pere (Das Verhör des Lukullus, 1939)

  • Galilei élete (Leben des Galilei) (1938/1943)

  • A szecsuáni jólélek /Jó embert keresünk (Der gute Mensch von Sezuan, 1940/1942)

  • Puntila úr és szolgája, Matti (Herr Puntila und sein Knecht Matti, 1941)

  • Állítsátok meg Arturo Uit! (Der aufhaltsame Aufstieg des Arturo Ui, 1941/1961)

  • Svejk a Második Világháborúban (Schweyk im Zweiten Weltkrieg, 1941–44)

  • A kaukázusi krétakör (Der kaukasische Kreidekreis, 1944–45)

  • A kommün napjai (Die Tage der Commune, 1948–49)

  • A nevelő úr (1950)

 

komment

Platon: A Lakoma (szerkezete)

2008.11.10. 21:37 susmy

Bevezető beszélgetés

Apollodórosz elmondja barátainak, hogy a minap Glaukónnal találkozott, aki kérdezősködött nála Agathón egykori lakomájáról. Ezen a jelenlevők a szerelemről mondtak beszédeket.

Glaukón kérdésére elmondja, hogy ő maga nem vett részt ezen a lakomán, hiszen ez oly rég esett, amikor ő még gyermek volt.

Apollodórosz egy bizonyos Arisztodémosztól, Szókratész odaadó hívétől értesült az ott történtekről.

Apollodórosz kész most barátainak is elmondani, amit Arisztodémosztól is hallott és Glaukónnak már elmesélt. Kifejti, hogy szívesen mond és hallgat filozófiai beszédeket, minden egyéb foglaltságot azonban lenéz.

Rövid szóváltás után mesélni kezd.

Szókratész megérkezik Agathón lakomájára

Arisztodémosz találkozik az Agathón lakomáján induló Szókratésszal, aki őt is magával hívja.

Szókratész útközben lemarad, Arisztodémosz egyedül érkezik meg Agathónhoz, ahol szívesen fogadják.

Agathón egy szolgát küld Szókratész keresésére. Ez azzal a hírrel tér vissza, hogy Szókratész a szomszéd ház kapualjába húzódott és nem akar bejönni. Arisztodémosz megnyugtatja a meglepett Agathónt: Szókratésznak szokása, hogy néha félrehúzódik.

Vacsorához látnak. Megjelenik Szókratész, akinek Agathón a maga melletti helyet kínálja föl.

Erüximakhosz javaslata

Vacsora után, amikor ivásra kerül a sor, Pauszaniasz kezdeményezésére abban állapodnak meg, hogy mértékletesen fognak inni.

Erüximakhosz – Phaidrosz egy régebbi megjegyzésére hivatkozva – azt javasolja, mondjon mindenki beszédet Erósz dicsőítésére. Az első szónok Phaidrosz legyen, akitől az ötlet származik.

Phaidrosz beszéde

Erósz a legősibb istenek egyike. Nincsenek szülei, mint ez Hésziodosz, Akuszilaosz és Parmenidész műve alapján bizonyítható.
Ez az ősi isten a legnagyobb jótevőnk. Nincs ugyanis nagyobb jó, mint a derék férfiszerető a fölserdült fiú számára, és a szeretőnek egy fiúkedves. Erósz tudja kifejleszteni a rút dolgok fölötti szégyenkezést és a szép tettek iránti becsvágyat.
A szerető és kedvese egymás előtt szégyenkezik leginkább, ha szégyenletes helyzetbe kerül. Ha volna rá mód, hogy egy város vagy hadsereg szerelmesekből álljon, ezek kormányzásban és harcban mindenkin túltennének.
Egymásért meghalni egyedül a szerelmesek hajlandók.
A fiúkedves szeretetét szeretője iránt az istenek többre tartják, mint a szerető odaadását kedvese iránt. A szeretőben ugyanis isten lakozik.
Ezért mondom tehát, hogy Erósz a legősibb isten és leghatalmasabb segítsége az embereknek az erény és a boldogság megszerzésében.

Pauszaniasz beszéde

Nem jelöltük meg jelesen a feladatunkat, amikor egyszerűen Erósz dicsőítését határoztuk el. Erósz ugyanis nem egy van csupán. Ezért először megmondom, melyik az az Erósz, akit dicsérni akarunk, majd utána mondom el dicséretét.
Erósz nélkül nincs Aphrodité. Aphrodité azonban kettő van: az égi Aphroditénak Uránosz az apja, anyja pedig nincs, a közönséges Aphrodité meg Zeusz és Dioné leánya. Mindkét Aphroditénak 1-1 Erósz a segítőtársa.
Meg kell határoznunk, mi a szerepe az egyik és a másik istennek. Minden cselekedetünk olyan, hogy önmagában sem nem szép, sem nem rút. Ugyanígy Erósz is: nem minden esetben szép és dicséretreméltó, csupán ha a helyes szerelemre buzdít.
A közönséges Erósz hívei egyformán szeretik a nőket és a fiúkat. Szerelmesüknek inkább a testét szeretik, semmint a lelkét. A közönséges Erósznak megfelelő Aphrodité ugyanis fiatalabb (azaz féktelenebb), származása révén egyformán részes a női és férfi természetben.
A másik Erósz az égi istennőhöz tartozik, akiben csak férfitermészet van. Ő az idősebb, nincs benne féktelenség. Az őt követő szeretők nem a serdületlen fiúkat, hanem a serdülő gyermekifjakat szeretik, és képesek arra, hogy egész életüket együtt éljék le kedvesükkel. A serdületlen gyermekek iránti szerelmet törvényben kellene megtiltani, hiszen a gyermekek fejlődése bizonytalan: nem tudni, a bűnhöz vagy az erényhez jut-e el testük és lelkük. A közönséges szeretők rosszul szeretnek, s így rossz hírbe hozzák a szerelmet.
Más vidékeken másképp ítélik meg a fiúszerelmet. Éliszben és Boiótiában feltétlenül helyeslik, a barbárok feltétlenül elítélik ezt a szerelmet, ahogy a filozófiát és a testedzést is. E tevékenységek ugyanis a zsarnok hatalma ellen hatnak, ahogy ez Arisztogetión és Harmodiosz példája is mutatja. Ahol minden körülmények közt rútnak tartják a fiúszerelmet, ott ez a közvélemény alkotóinak hitványságából, az uralkodó hatalomvágyából és az alattvalók gyávaságából fakad; ahol minden körülmények között szépnek tartják, annak oka az emberek lelki tunyasága.
A mi felfogásunk szerint nyíltan kell szeretnünk, mégpedig a legderekabbakat. A szerető olyan dolgokat művelhet kedvese meghódítása érdekében, amiket ha más cél elérése végett tenne, közmegvetés lenne a része. E nézet alapján úgy vélhetnénk, felfogásunk feltétlenül elítéli az ilyen szerelmet.
E látszólagos ellentmondás oka a következő. Mint korábban említettem, önmagában semmi sem szép, sem nem rút, így a szerelem sem az. A mi szokásaink ezért próbatétel elé állítják a szerelmeseket.
A helyes szerelmi viszony ilyen: a szerető segítségére van kedvesének abban, hogy az erényes férfivá legyen, a fiúkedves pedig ennek fejében kedvére tesz a szeretőjének. Ha a fiú azt vélelmezi, hogy szeretője erényes ember, aki őt is erényessé neveli, de azután csalódik, hogy amaz hitvány és minden remény nélkül való, a fiú csalódása szép.
Az égi istennőhöz tartozó Erósz az erényen munkálkodik. A szerelem minden egyéb módja a földi istennőhöz tartozik.

Közjáték: Arisztophanésznak kellene beszélnie, de rájön a csuklás. Erüximakhosz tanácsot ad neki, hogyan állítsa el csuklását, és maga veszi át a szót.

Erüximakhosz beszéde

Pauszaniasz helyesen kezdte, de nem fejezte be kielégítő módon a beszédét: helyesen különböztetett meg kétféle Erószt, ám Erósz nemcsak az emberek lelkében van jelen, hanem minden dologban.
Ennek felismeréséhez az orvostudomány vezetett. A testek természetében is jelen van a kétféle Erósz: ami egészséges és ami beteg, különböző dolgokat szeret és kíván.
Ahogy a jó embernek kedvére tenni szép, a féktelennek kedvére tenni rút, ugyanúgy annak, ami a testben egészséges, szép dolog a kedvében járni, ám annak, ami beteg, rút dolog.
Az orvoslás: a test telítkezésre és üresedésre irányuló vágyaink tudománya. Az orvos feladata: 1. megkülönböztetni a testben a szép és a rút (az egészséges és a beteg) vágyait; 2. a beteg vágy helyébe az egészségest ültetni; 3. az egészséges vágyat létrehozni a testben, a beteget pedig kiűzni belőle.
Az orvosnak képesnek kell lennie arra, hogy a legnagyobb ellentéteket barátságban és szerelemben békítse össze. Ilyen ellentétek a hideg és a meleg, a száraz és a nedves.
Ahogy az orvoslást, úgy kormányozza ez az isten a testedzést, a földművelést és a zenét is.
Hérakleitosz is ezt akarja mondani, csak nem fejezi ki jól magát. Helytelen ugyanis azt állítani, hogy a harmónia ellentétes törekvésű, vagy egymással ellenkező elemekből áll és mégis harmónia. Talán azt akarta mondani, hogy a harmónia olyan alkotórészekből áll, amelyek eredetileg ellenkeztek egymással, de a zene művészete azután megegyezést hoz létre közöttük. Amíg ellenkezés van, nincs harmónia
A ritmus az egymással ellenkező gyorsból és lassúból, későbbi megbékélésükből született. Ahogy amott az orvostudomány, itt a zene teremti meg a megbékélést azáltal, hogy vágyat és egyetértést támaszt bennük egymás iránt. A zene ugyanis harmóniával és a ritmussal kapcsolatos vágyak tudománya.
A harmónia és a ritmus kialakulásában nem kétféle (hanem egyetlen) Erósz játszik szerepet. A ritmusnak és a harmóniának az emberek körében történő alkalmazásában – a zeneszerzésben és a zenei nevelésben – megint kétféle Erósz van jelen. Az égi Erószt óvni kell, a közönséges Erósszal óvatosan kell élni, hogy gyönyörűséget szerezzen, de ne vezessen féktelenségre. A kétféle Erósz megkülönböztetése az orvostudomány esetében így fest: az égi Erósz az orvoslásban, a közönséges a szakácsművészetben van jelen.
Minden dologban – emberiben és isteniben egyaránt – ügyelni kell a kétféle Erószra, mert ezek mindenütt jelen vannak. Az évszakok folyásában is: ha az említett elemek – hideg, meleg, nedves, száraz – mértéktudó vággyal vonzódnak egymáshoz, akkor jó esztendőt hoznak ránk, ám ha a féktelenség vezette Erósz lesz úrrá: az sok kárt okoz: dögvészt, betegségeket, jégesőt, stb. A csillagok mozgásában is Erósz nyilvánul meg.
Az áldozatok, vagyis mindazon tevékenységek, ahol istenek és emberek kerülnek kapcsolatba egymással, Erósz megóvása és gyógyítása körül forognak. Minden istentelenség a földi Erósz követéséből támad. Ezek gyógyítása a jóstudomány feladata.
Az égi Erósz, aki rajtunk is, az isteneken is uralkodik, a legnagyobb hatalom birtokosa. Ahhoz a boldogsághoz juttat bennünket, hogy egyetértésben és barátságban éljünk egymással és az istenekkel.

Arisztophanész beszéde

Másképp akarok beszélni, mint Erüximakhosz és Pauszaniasz. Az emberek nem fogták föl Erósz hatalmát, pedig az istenek között ő a legigazibb barátja az embernek, segítője és orvosa olyan bajokba, amelyekből kigyógyulni a legnagyobb boldogság.
Eredetileg három emberi nem volt: férfi, nő és androgün. Gömb alakú, 8 végtaggal, 2 nemiszervvel és 2 arccal rendelkező lény volt az ember. A három nem rendre a Napnak, a Földnek és a Holdnak felelt meg. Gömbölyű alakjuk is innen magyarázható.
Az istenekkel is ujjat húztak: megpróbáltak fölhágni az égbe és rájuk támadni. Ezért Zeusz kettévágta őket, hogy gyengébbek legyenek. Apollón kialakította az ember jelenlegi formáját.
A félbevágott ember két felét egymáshoz vonzotta a vágy: egymást átkarolva belepusztultak a semmittevésbe.
Zeusz megkönyörült rajtuk és nemi szervüket előre helyezte, hogy képesek legyenek egymással egyesülni. Férfi a nővel utód nemzése végett, férfi a férfival kielégülés szempontjából egyesül. Így jött létre a szerelmi vágy, amely ősi természetünket újra egyesíti és meggyógyítja.
Mindegyikünk egy embernek a másik félhez illeszthető fele. Az egykori androgünről lehasított férfiak a nőket szeretik. A teljes nőkről ill. a teljes férfiakról lehasított egyedek saját nemükhöz vonzódnak. A férfinemet kereső férfiak a legkiválóbbak. Bizonysága ennek, hogy ők azok, akik a közügyekkel foglalkoznak.
Amikor a maga másik felére rátalál valaki, mindkettejükben barátság, az összetartozás érzése és szerelem támad. Valójában nem a szerelmi élvezet miatt örvendenek az együttlétnek, hanem valami olyasmi miatt amit nem tudnak kifejezni.
Ha Héphaisztosz egy ilyen egymásra lelt párnak fölajánlaná, hogy egybeforrasztja őket, örömest beleegyeznének, hiszen mindenki erre vágyik: a kedvesével egyesülve és összeforrva kettőből eggyé válni. A teljességnek ezt a vágyát és keresését hívjuk Erósznak. Ezért Erósz az útmutatónk abban is, hogy féljük az isteneket, nehogy Zeusz újra félbevágjon bennünket. Dicsérnünk kell Erószt, mert visszavezet minket ősi természetünkhöz.

Közjáték: Szókratész hangot ad arra vonatkozó félelmének, hogy Agathón most következő szép beszéde után neki nem marad mondanivalója. Filozófiai beszélgetést akar kezdeni a drámaköltővel, de Phaidrosz ezt félbeszakítja.

Agathón beszéde

Az előttem szólók nem az istent dicsőítették, hanem azokról a jótéteményekről beszéltek, amelyeket az isten ad az embereknek. Valójában Erószt úgy illik dicsérni, hogy először róla magáról beszélünk, majd utána az adományairól.
Erósz a legboldogabb isten, mert ő a legszebb és a legjobb. Legszebb, mert a legfiatalabb. Gyűlöli az öregséget, a fiatalok között van, hiszen maga is fiatal. Igaz a mondás: Mindenki a magához hasonlót keresi.
Nem értek egyet Phaidrosszal abban, hogy Erósz öregebb volna Kronosznál és Iapetosznál. Az istenek régi dolgai, melyekről Héphaisztosz és Parmenidész beszél, Ananké és nem Erósz által történtek. Nem estek volna azok a régi erőszakos cselekedetek, ha Erósz közöttük lett volna.
Erósz nemcsak ifjú, de lágy is. Ennek bizonyítéka, hogy a leglágyabb helyeken tartózkodik: az istenek és emberek belsejében.
Nemcsak a legifjabb és leglágyabb, de hajlékony is. Ezért tud észrevétlenül besurranni a lelkekbe és távozni onnan.
Életét virágok közt tölti: ami nem terem virágot vagy más elhervadt, abban Erósz nem rak fészket.
Erényeiről is szólnunk kell. Igazságos, hiszen nem szenved el erőszakot és nem is cselekszik erőszakosan. Ami nem erőszakos, az önkéntes. Amiben pedig ketten önként egyeznek meg, az igazságos.
Mértékletes: a mértékletesség ugyanis abban áll, hogy uralkodunk a gyönyörökön. Erósznál egyetlen gyönyör sem erősebb. Vagyis gyengébbek, ha gyengébbek, akkor Erósz uralkodik rajtuk. Ha uralkodik rajtuk, akkor mértékletes.
Bátor: hatalmában tartja ugyanis Arészt, mégpedig Aphrodité szerelme által. Aki hatalmában tartja a másikat, erősebb annál. Aki erősebb a legbátrabbnál, az mindenkinél bátrabb kell, hogy legyen.
Bölcs: 1. Annyira bölcs költő, hogy másokat is azzá tesz. Mindenki költővé válik, akit Erósz megérint. Márpedig amit valaki nem birtokol és nem tud, átadni sem képes. 2. Az ő bölcsessége által terem és születik minden. 3. Akinek ő a tanítója, az tekintélyes és nagy hírű mesterré válik. Az istenek is tőle tanultak: Apollon a nyíllövést, orvoslást és jóslást Erósz késztetésére fedezte föl, Héphaisztosz a kovácsmesterséget, Athéné a szövést, Zeusz az istenek és emberek kormányzását. 4. Ezért jöttek rendbe az istenek dolgai is, mióta Erósz közéjük költözött. - Ő minden jó forrása.

Szókratész kifejezi kételyeit az eddig elhangzott dicsőítő beszédekkel kapcsolatban.

Én azt gondolom arról, amit dicsérünk, igazat kell mondanunk. De látom szerintetek a szép dicséretnek az a módja, hogy tárgyatokat legnagyszerűbb és legszebb tulajdonságokkal ruházzátok fel, akár megvannak ezek benne, akár nincsenek. Beszédeitek Erószt a lehető legszebbnek és legjobbnak mutatták – persze csak a tudatlanok, nem pedig a hozzáértők számára. Én így nem tudom őt dicsőíteni, de ha akarjátok elmondom róla az igazságot.

Szókratész és Agathón párbeszéde: annak dialektikai bizonyítása, hogy Erósz nem szép és nem jó

Erósz „valakinek/valaminek a szerelme”. (2) Ezt úgy kell érteni, hogy „valami iránti szerelem”.
(3) Erósz vágyakozik arra, „aminek ő a szerelme”, azaz vágyakozik szerelme tárgyára. (4) Aki valamire vágyakozik annak nincs a birtokában. (5) Ha valaki arra vágyakozik, aminek jelenleg birtokában van, az úgy értendő, hogy arra vágyik, javaival, adottságaival a jövőben is rendelkezzék. Azaz ő is olyasmire vágyakozik, ami jelenleg nem áll rendelkezésére.

Az (1) – (4) lépések összefoglalása. (7) Erósz a szépre vágyakozik. (8) Tehát híján van a szépnek, azaz nem lehet szép. (9) Ami szép, az jó is. (10) Tehát Erósz nem lehet jó.

Diotima tanítása

  1. Erósz, mint közvetítő

Noha Erósz nem szép és jó, azt sem mondhatjuk róla, hogy rút és rossz volna. Az ilyen ellentétek között ugyanis mindig van egy közbülső. A bölcsesség és az ostobaság között például ott van közbül a helyes véleményalkotás.
Erósz nem isten, hiszen – mint láttuk – híjával van a boldogságnak és szépségnek. Ám ebből – előbbi gondolatmenetünk értelmében – nem következik, hogy halandónak kell lennie. Rósz közbül áll az istenek és halandók között: daimón, aki közvetít az istenek és a halandók világa között.

  1. Erósz születése és természete

Erószt Porosz nemzette Peniának. Anyja természete szerint durva, elvadult, mezítlábas és hajléktalan, apja természete szerint heves, vakmerő, félelmetes vadász, találékony és a bölcsesség barátja. Meghal és újraéled, amit szerez, kifolyik a kezéből.
Erósz filozófus: középütt áll a bölcsesség és a tudatlanság között, vonzódik a bölcsességhez. A bölcs nem vonzódik a bölcsességhez, hiszen birtokában van. Az ostoba sem vonzódik hozzá, hiszen nem is sejti, hogy híjával van. Erósz az, aki szeret, nem akit szeretnek. (Azaz: Erósz nem a kedves, hanem a szerető.)

  1. Erósz nem más, mint a jóra irányuló állandó vágy

Mire vágyik a szerelmes, amikor a szépre vágyik?0 – Hogy az övé legyen. - Mi lesz azzal, aki elnyerte a szépet? Erre a kérdésre könnyebb válaszolni, ha így tesszük föl: Mi lesz azzal, aki elnyerte a jót? - Boldog lesz. Ezen a ponton több kérdésnek nincs helye: értelmetlen volna azt kérdeznünk, miért akar valaki boldog lenni.
Minden ember arra vágyik, hogy a jó örökre az övé legyen. Kérdés, miért nem mondjuk akkor azt, hogy minden ember állandóan szerelmes. Azért nem mondjuk, mert az erósz egyik külön alakját szétválasztjuk és azt nevezzük az egésznek a nevéről Erósznak, a boldogság többi keresési módjára pedig más neveket alkalmazunk: pénzszerzés, testedzés, filozófia stb.
Összefoglalva: Erósz annak a vágya, hogy a jó mindig a miénk legyen.

Nemzés és szülés a szépben

Miféle tevékenység a szerelem? Szülés és nemzés a test vagy a lélek szépségében.
A foganás és nemzés isteni dolog: a halandó lényben ez a halhatatlan. Ám foganni és nemzeni a rútban nem, csak a szépben lehet.
Erósz nem a szép szerelme, hanem a szépségben való nemzés az, ami a halandóban halhatatlan, ezért Erósz a halhatatlanság vágya is. A halandó élőlényekben a halhatatlanság úgy valósul meg, hogy létrehozzák önmaguk mását.

Halhatatlan sarjak

A becsvágyó emberek úgy kívánják biztosítani halhatatlanságukat, hogy halhatatlan dicsőségre, erényük halhatatlan emlékezetére tesznek szert.
Akik testükben termékenyek, azok inkább a nők felé fordulnak és gyermeknemzéssel szereznek halhatatlanságot maguknak.
A lelkükben termékenyek filozófiai műveket, költői műalkotásokat és törvényeket hoznak létre. Az ilyen ember egy derék férfiba hinti lelki terménységének magvát, és közösen hozzák létre halhatatlan gyermekeiket. Ilyen ember volt Homérosz, Hésziodosz, Lükurgosz és Szolón is.

A szépség megismerésének fokozatai

Aki helyesen akar ezen az úton haladni, annak már korán a szép testek felé kell fordulnia. (1) Először egyetlen testet szeret meg, (2) majd észreveszi, hogy milyen szép testben ugyanaz a szépség lakozik. Ekkor már a lélek szépségére vágyik. (3) Ez arra készteti, hogy a cselekedetekben és a törvényekben meglássa a szépet. (4) A cselekedetek után a tudományok felé fordul és észreveszi azok szépségét. Ekkor filozófiával kezd foglalkozni. (5) Itt megpillant egy egyetlen tudományt, annak a szépségnek a tudományát, amelyről most szólni fogok.
Ez magának a szépnek a tudománya. Aki ezt a szépet szemléli, az a valóságot szemléli, s ezért egyedül neki sikerül valódi erényeket világra hoznia. Az ilyen ember nyeri el az istenek szeretetét és - amennyire ez ember számára lehetséges – a halhatatlanságot.

Alkibiadész érkezése

Megérkezik a részeg Alkibiadész és megkoszorúzza Agathónt.

Alkibiadész észreveszi, hogy Szókratész is jelen van, mégpedig éppen Agathón mellett foglal helyet. Hangot ad féltékenységének, Szókratész Agathón védelmét kéri. Végül Alkibiadész Szókratészt is megkoszorúzza.

Erüximakhosz felszólítja Alkibiadészt, mondjon ő is beszédet Erósz dicséretére. Alkibiadész azonban azt válaszolja, Szókratész dicséretét fogja elmondani.

Alkibiadész beszéde

Szókratész azokhoz a szilén-szobrokhoz hasonlatos, amelyek a belsejükben istenképet rejtenek. Hasonlatos továbbá Marszüaszhoz, aki zenéjével mindenkit elbűvölt. Szókratész hangszer nélkül, puszta beszéddel ér el ilyen hatást. Ha átengedném fülemet az ő beszédének, fölkavarodna a lelkem és nem tudnék ellenállni neki. Menekülök előle, mert szavai hallatán elfog a szégyenkezés.

Alkibiadész elmeséli, hogyan próbálta szerelemre csábítani Szókratészt, aki ellenállt neki.

Szókratész beszédei is a szétnyitható szilénekhez hasonlóak: látszólag igénytelen szavai mélyén csodálatos értelem rejlik.
Szókratész úgy viselkedik az ifjakkal, mintha ő maga volna a szeretett ifjú. Alkibiadész inti Agathónt, nehogy ő is lépre menjen.

A lakoma vége

Szókratész visszavág: Alkibiadész azért beszélt így, hogy elhódítsa tőle Agathónt. Agathón és Alkibiadész szóváltása.

Zajos társaság érkezik, Erüximakhosz, Phaidrosz és még néhányan távoznak. Hajnaltájt már csak Agathón, Arisztophanész és Szókratész van ébren, aki arról igyekszik meggyőzni a másik kettőt, hogy a tragédiaírás művésze egyben a komédiaíró is. Végül Agathón és Arisztophanész is elalszik, Szókratész pedig elmegy a Lükeiónba és úgy tölti napját, mint máskor.

 

komment

süti beállítások módosítása